kedvencek mostanság és már rágóta :P

könyvajanló

Már majdnem az összes Coelho könyvet kiolvastam,de valami okból kifolyólag a ,,Veronikást" latolgattam...mikor el akartam olvasni,nem találtam,mikor megtaláltam,akkor nem volt időm. A tegnap megtörtént...talán nemhiába csak most kaptam meg,lehet ha régebb olvasom,nem fog meg ennyire. A teljes cím: Veronika meg akar halni. Gondolom már nagyon sokan olvasták,vagy legalábbis hallottak róla :)

Veronika egy 24 éves szlovén lány,akinek látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család,menő állás,jó kis bulik....de valami létfontosságú dolog azonban hiányzik az életéből...ezért úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. „Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életében, és tudta, hogy ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás: az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: (…) olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát.”
De öngyilkossága nem sikerül,egy elmegyógyintézetben ébred,ahol orvosa közli, hogy csupán napjai vannak hátra. Mire lehet elég ez a néhány nap? Veronika új barátokat talál a szanatóriumban, megismeri azok sorsát: „Bolond az, ki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.”
Először éli át a valódi gyűlöletet, zokog teljes szívéből, pofoz fel valakit csak azért, mert megsértette. Megismeri a benne lakozó többi Veronikát, kiknek kiléte ez idáig ismeretlen volt számára. Újra élni szeretne, beszélgetni a gesztenyét áruló idős hölggyel, lakásának ablakából a ljubljanai főteret nézni, rámosolyogni a szembejövő férfiakra, felfedezni az élet azon csodáit, amiket eddig elszalasztott azzal, hogy egy kiszámolt, pontosan időzített életbe zárta magát.
Új vágyakat fedez fel magában,elkezdi kutatni valódi Énjét.az ami valóban ő,s nem amit csináltak belőle.
Megtalálja a szerelmet egy skizofrén fiúban,Eduardban.
„Lehet túl korai,lehet, hogy túl késő,de most én is ki akarom mondani,ahogy te is kimondtad: szeretlek.Nem muszály elhinned,lehet,hogy butaság,és az is lehet,hogy csak képzelődöm."
„A világ olyan,amilyennek látjuk (...), mégis vannak dolgok,amik változatlanok,és nem számít, honnan nézzük őket,mert mindig ugyanazok-és minden ember száméra értékesek. Ilyen a szerelem,például."

Ezzel pedig leomlik a fal, amit Veronika egész életében akaratlanul is, de maga köré épített a világ ellen. Most kezd el élni, ám a Halál csendes alattomossággal még mindig ott lebeg a nő felett.
Hogy végződhet egy történet, ami épp csak elkezdődött? A vége is nagyon nagy fordulatot vesz,kiderül, hogy a pszichiáter hogy kísérletezik Veronikán...de ezt már nem árulom el......lehet ha van aki még nem olvasta és kedvet kapott hozzá :)
„Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben."

,,Olyan üresnek éreztem magam, hogy már attól féltem, egyszer csak elvisz a szél. Hogy olyan leszek, mint egy elszabadult héliumos léggömb, ami olyan messzire emelkedik föl, hogy hiába rikító a színe, mégis belevész a levegőbe....Akkor ébredtem rá, miből lesznek azok a kóbor ballonok az égen: a ballon a szerelem, ami kicsúszott a kezünkből."    Jodi Lynn Picoult

Én lassan szégyelem a helyzetemet,az érzelmeimet...nem tudom,hogy ha ezek a dolgok ennyire ,,tragikusak" tudnak lenni az életemben,akkor ha nagyobb baj fog történni,hogy fogom átvészelni.Erősödtem,az biztos, meg tudom csinálni azt,hogy ne lássák...ez már valami...amúgy is hallottam már azt másoktól,hogy: ,, te hajlamos vagy a depresszióra"...de ez nem depresszió,ez gyengeség, ez önsajnálat...Mások szemében olyan egyszerűnek tűnik minden, olyan egyszerűen ki lehet mondani,hogy Imola vigyázz,Imola ne éld bele magad, Imola felejtsd már el, lépj túl, ne beszélj annyit róla,keress mást....és még sorolhatnám. Mindezek ellenére mindig hibázok,tévedek, ez vagyok én...a saját hibáimból sem tudok tanulni.  

De el fogom engedni.....

Elengedem,bármennyire is fáj,csak ez az opció maradt...itt még jóvá tenni sem lehet semmit, mivel azt sem tudom mi romlott el, nem kaptam magyarázatot....azaz,lehet ha kaptam,csak én voltam túl naív és nem vettem észre? Lehet....már sosem fogom megtudni,és talán nem is akarom...jó ez így,azaz jó lesz,boldog leszek én is...egyszer....valamikor...és nem csak pár napig....