2009. december 21., hétfő
2009. december 20., vasárnap
karácsonyi mese
Valamikor egy Karacsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire
szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet." Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: - "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte: - " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském." Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: - "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. "
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen . Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: - "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette: - "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán
eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal
meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják- e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát
tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért
és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire
szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet." Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: - "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős hölgy ezt felelte: - " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském." Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát?
- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: - "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. "
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen . Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég."
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: - "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."
Aztán rám nézett és hozzátette: - "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán
eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal
meghalt, az anya kritikus állapotban van. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják- e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja? Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát
tartva a kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért
és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
Ünnep közeleg
Kikaptuk a Vakációt... 2 hét lustálkodás,nem is hangzik rosszul. :) Tegnap ,,költöztem" haza...de már hiányzik Vásárhely. Egy dolog biztat: itthon vannak a barátaim is,akiket már nagyon rég nem láttam,így lesz elég programom.
Már szervezzük az osztálytalálkozót, ami immár hagyomány. Szerettem őket nagyon,jó lesz látni egymást,elbeszélgetni,sajnos nem mindenkivel tudom tartani a kapcsolatot,de legalább egy évben egyszer mind összegyűlünk,megtudjuk kivel mi történik:)
4 nap és itt van Karácsony,a legszebb Ünnep.....mindig várom,de így,hogy pár nap van csak, nem tudom átélni. Pedig azt olvastam,hogy ha a lelkünkben nincs Karácsony,a fa alatt hiába keressük... lehet ha igaz ez.Kisgyerekkoromban szebb volt,lehet ha már csak akkor lesz ilyen szép,ha nekem is gyerekeim lesznek:)
Na ennyit magamról,mert el fogok szomorodni.
Keresek karácsonyi dalokat,verseket,meséket és majd bemásolom ide,ezzel fogok Kellemes Ünnepeket kívánni minden kedves ismerősömnek,olvasómnak:)
Már szervezzük az osztálytalálkozót, ami immár hagyomány. Szerettem őket nagyon,jó lesz látni egymást,elbeszélgetni,sajnos nem mindenkivel tudom tartani a kapcsolatot,de legalább egy évben egyszer mind összegyűlünk,megtudjuk kivel mi történik:)
4 nap és itt van Karácsony,a legszebb Ünnep.....mindig várom,de így,hogy pár nap van csak, nem tudom átélni. Pedig azt olvastam,hogy ha a lelkünkben nincs Karácsony,a fa alatt hiába keressük... lehet ha igaz ez.Kisgyerekkoromban szebb volt,lehet ha már csak akkor lesz ilyen szép,ha nekem is gyerekeim lesznek:)
Na ennyit magamról,mert el fogok szomorodni.
Keresek karácsonyi dalokat,verseket,meséket és majd bemásolom ide,ezzel fogok Kellemes Ünnepeket kívánni minden kedves ismerősömnek,olvasómnak:)
2009. december 11., péntek
2009. december 10., csütörtök
Huh,jo reg nem irtam.Nem nagyon volt mit.Zajlik az eletem,uj lakas,uj lakotarsak...nagyon jol erzem magam,1 ev kinlodas utan azt hiszem megerdemeltem ezt:) Az egyetem is vagany,megkezdodtek a ,,stagiuk,, , azaz minden reggel 8tol deli 12ig korhazban idozunk. 7 hetem volt a sebeszeten,annyira nem jott be nekem,de valahogy lejart. Aztan lehuztam 3 hetet az urologian,az mar jobban tetszett. Volt egy kortermem,be kellett mutassam a betegeimet,korlapokat kellett kitoltsek,ugy erzem,hogy ezzel is sokat tanultam,es egy kicsit orvososdit jatszunk,es ez kinek nem tetszene?:) Plusz a csapat is nagyon jol osszezorrent, remelem igy is marad, mert 6.evig egyutt kell jarjunk mindenfele :)
Jo dolog ez a 4.ev,csak ne kellene olyan koran hajnalban kelni:)
Jovoheten kezdem a gyereksebeszetet,aztan januarban az ortopedia es a traumatologia var ram....es mar szesszio is lesz :( Kozben Kun stresszel az endokrinologiaval,vagy ahogy tetszik : ,,endokrimiologiaval", az a baj,hogy maga a ,,tantargy" tetszik,de lehet ha elmegy tole a kedvem a vizsga utan.
Na ennyit az egyetemrol. Kozben bulizgatunk is,Apollo-s DSZ bulikon jegyet arulok,mar lassan 3 eve es meg mindig nagyon elvezem csinalni:) Volt Sterbinszky is,meg Mikulas Jotekonysagi Party,ugy gondolom nagyon fellendultunk :)
Es akkor jojjon a szerelem....hat e teren nagyon szelcsend van,ami az en esetemben eleg furcsa :) Kozben probalnak szeditgetni,de lehet ha jobb volt naivnak lenni,mert igy nem tudom komolyan venni oket:) Bajnak nem baj,van eleg idom igy mindenre es szep az elet,boldog is vagyok:)
Nem tudom mit irhatnek meg,varom a Karacsonyt,habar igy ho nelkul semmi hangulatom hozza.A varos csillog-villog,nem tudom eldonteni,hogy szep,vagy giccses.whatever
Na s akkor most vegezetul bemasolok par linket,azokat a dalokat,amik nalam a nagy slagerek mostansag:)
Na kb ennyi most,majd meg irogatni fogok. :)
Jo dolog ez a 4.ev,csak ne kellene olyan koran hajnalban kelni:)
Jovoheten kezdem a gyereksebeszetet,aztan januarban az ortopedia es a traumatologia var ram....es mar szesszio is lesz :( Kozben Kun stresszel az endokrinologiaval,vagy ahogy tetszik : ,,endokrimiologiaval", az a baj,hogy maga a ,,tantargy" tetszik,de lehet ha elmegy tole a kedvem a vizsga utan.
Na ennyit az egyetemrol. Kozben bulizgatunk is,Apollo-s DSZ bulikon jegyet arulok,mar lassan 3 eve es meg mindig nagyon elvezem csinalni:) Volt Sterbinszky is,meg Mikulas Jotekonysagi Party,ugy gondolom nagyon fellendultunk :)
Es akkor jojjon a szerelem....hat e teren nagyon szelcsend van,ami az en esetemben eleg furcsa :) Kozben probalnak szeditgetni,de lehet ha jobb volt naivnak lenni,mert igy nem tudom komolyan venni oket:) Bajnak nem baj,van eleg idom igy mindenre es szep az elet,boldog is vagyok:)
Nem tudom mit irhatnek meg,varom a Karacsonyt,habar igy ho nelkul semmi hangulatom hozza.A varos csillog-villog,nem tudom eldonteni,hogy szep,vagy giccses.whatever
Na s akkor most vegezetul bemasolok par linket,azokat a dalokat,amik nalam a nagy slagerek mostansag:)
Na kb ennyi most,majd meg irogatni fogok. :)
2009. október 23., péntek
Szabadság,szerelem
Történet:
1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, az '56. novemberi melbourne-i olimpiára készülnek.
De a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi (Fenyő Iván) és barátja, Tibi (Csányi Sándor) belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme egy harcias műegyetemista lányon, Falk Vikin (Dobó Kata), és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is.
Ez már nem játék. A forradalom magával sodorja őt. Az edzésnél, a sportsikernél már sokkal fontosabbnak tartja, hogy az igazság oldalán harcolhasson. Kénytelen elárulni a csapatát, de új, hű társakat talál: a pesti utca hőseit; és ami a legfontosabb számára: Vikit.
Október végén a forradalmárok azt hiszik, harcuk és áldozataik nem voltak hiábavalók, ezért a lány rábeszéli Karcsit, hogy utazzon mégis a többiekkel, képviselje az olimpián az új Magyarországot. Mire a srác rájön, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, már nem tud visszafordulni. Kénytelen sorsára hagyni szerelmét, és ha már nem harcolhat, teszi, amihez a legjobban ért: a medencében szerez dicsőséget hazájának.
Így kerül sor 1956. december 6-án az elődöntőre. Otthon T-34-esek rombolják le a barikádokat, itt a magyar vízilabdások néznek szembe a szovjetekkel. Karcsi és csapattársai most megmutathatják a világnak, hogy ez a kicsiny nép nem hagyja magát legyőzni.
1956. Magyarország csupán egy kis csatlósállam a szovjet blokkban, de nagyhatalom is: vízilabda-válogatottja verhetetlen. A pólós srácok a vasfüggöny mögött is az élet császárainak érzik magukat; élvezik a sikert és a lányok rajongását, magabiztosak és összetartók. Eddig egyetlen egyszer veszítettek: 1955-ben, amikor egy moszkvai mérkőzésen a bíró nem engedte őket győzni. Mindannyian a visszavágásra, az '56. novemberi melbourne-i olimpiára készülnek.
De a történelem alaposan összekavarja a terveiket. Budapesten kitör a forradalom. A csapat fiatal sztárja, Karcsi (Fenyő Iván) és barátja, Tibi (Csányi Sándor) belekeveredik az utcai eseményekbe. Eleinte csak a kalandot keresik. Karcsinak megakad a szeme egy harcias műegyetemista lányon, Falk Vikin (Dobó Kata), és a nyomában járva eljut a forradalom legfontosabb színhelyeire: ott van a Kossuth téren, majd a Rádió ostrománál is.
Ez már nem játék. A forradalom magával sodorja őt. Az edzésnél, a sportsikernél már sokkal fontosabbnak tartja, hogy az igazság oldalán harcolhasson. Kénytelen elárulni a csapatát, de új, hű társakat talál: a pesti utca hőseit; és ami a legfontosabb számára: Vikit.
Október végén a forradalmárok azt hiszik, harcuk és áldozataik nem voltak hiábavalók, ezért a lány rábeszéli Karcsit, hogy utazzon mégis a többiekkel, képviselje az olimpián az új Magyarországot. Mire a srác rájön, hogy a forradalom kudarcra van ítélve, már nem tud visszafordulni. Kénytelen sorsára hagyni szerelmét, és ha már nem harcolhat, teszi, amihez a legjobban ért: a medencében szerez dicsőséget hazájának.
Így kerül sor 1956. december 6-án az elődöntőre. Otthon T-34-esek rombolják le a barikádokat, itt a magyar vízilabdások néznek szembe a szovjetekkel. Karcsi és csapattársai most megmutathatják a világnak, hogy ez a kicsiny nép nem hagyja magát legyőzni.
Márai Sándor: Mennyből az angyal
Márai Sándor:
Mennyből az angyal
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
2009. augusztus 24., hétfő
2009. augusztus 23., vasárnap
Ifi misén hallottam ezt a dalt,nagyon megtetszett...bíztatás képpen bemásolom ide, hogy a nehéz időszakban,ami már itt a nyakamon, erőt adjon nekem.Tudom,hogy csak Vele fog sikerülni, emberileg kibírni nem lehet :)
Nem szeret senki, senki igazán, Nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.
2009. augusztus 19., szerda
gondolatok Andrew Matthews írótól
Tíz parancsolat (Hallgass a szívedre című könyvből)
1. A világ a tanítómesterünk, és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk.
2. Az univerzumnak nincsenek kedvencei.
3. Életed tökéletesen visszatükrözi meggyőződéseidet.
4. Abban a pillanatban, amikor elkezdesz túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúrsz mindent!
5. Amire az életedben összpontosítasz, az gyarapodni fog...
6. Hallgass a szívedre!
7. Isten sohasem fog lekászálódni a felhők közül, hogy azt mondja: "Na, most megengedem, hogy sikeres legyél!’
8. Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer.
9. Hogyan szeretheted az embereket? Egyszerűen: fogadd el őket!
10. A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.
2. Az univerzumnak nincsenek kedvencei.
3. Életed tökéletesen visszatükrözi meggyőződéseidet.
4. Abban a pillanatban, amikor elkezdesz túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúrsz mindent!
5. Amire az életedben összpontosítasz, az gyarapodni fog...
6. Hallgass a szívedre!
7. Isten sohasem fog lekászálódni a felhők közül, hogy azt mondja: "Na, most megengedem, hogy sikeres legyél!’
8. Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer.
9. Hogyan szeretheted az embereket? Egyszerűen: fogadd el őket!
10. A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.
Ahogy továbbra is elfogadod a dolgokat, melyeken nem tudsz változtatni, és változtatsz azokon, amiken tudsz, te magad is csodálatos módon változol... Csodákat viszel végbe, minden nap egyet.
* * *
Mindannyiunknak fel kell ismernünk a saját értékeinket. Ha másoktól várjuk, hogy megtegyék - és nem teszik meg, akkor állandóan csalódottak leszünk.
* * *
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt. Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának. Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne. Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen
* * *
Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.
* * *
Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
* * *
Csak a kicsinyes embereknek vannak rosszindulatú megjegyzései, és csak a kicsinyes emberek sértődnek meg ezeken. Légy nagy ember!
* * *
Ha az élet egy játék, akkor tudasd az emberekkel a szabályokat.
* * *
Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.
* * *
Amikor rosszul vagy attól, hogy eleged van abból, hogy rosszul vagy, akkor meg fogsz változni.
* * *
Mindenki, aki besétál az életedbe, megtanít valamire. Még akkor is tanítanak téged, ha az agyadra mennek, mert ilyenkor megmutatják a határaidat.
* * *
Egyetlen út létezik: az utolsó percig tanulj és szeresd amit csinálsz !
2009. augusztus 16., vasárnap
2009. augusztus 15., szombat
Csokoládé :)
Bővült a kedvenc filmeim listája egy aranyos kis történetecskével, melynek címe Csokoládé (Chocolat) A film 2000ben készült, csoda , hogy nem hallottam ezidáig róla.
Egyszer volt, hol nem volt… időbe és helyre visz a történet, ahol a nyugalom inkább eseménytelenség, egy falu, ahol meg van tiltva minden, az emberek önmegtartóztató életet élnek,búsak,mogorvák és komorak.
,, Ha ebben a faluban élnél,akkor tudnád, mit várnak tőled."
A lányával céltalanul utazgató asszony,Vianne megjelenik a falucskában és beindulnak az események :) A nő csokoládéboltot nyit , amely édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek rejtett vágyait....mindezt Nagyböjtkor . A település polgármestere, Reynauld gróf ráerőszakolja sivár, szomorú életét a többi lakosra is. Mi több megtiltja nekik, hogy kipróbálják Vianne pralinéit, mert látja, hogy aki belekóstolt a csábításba, az elveszett az egyház számára. Előbb a megkeseredett szívűek menekülnek a csokoládéboltba, ahol önbizalommal és életerővel töltődve szövetkeznek a prűd szokások ellen.
Aki megkóstolja a csokoládét annak kezd átváltozni az élete....a forró csokoládé megolvasztja a lelküket.....persze itt nem a szó szoros értelemben vett csokoládé a fontos és a boldogsághormon,amit termel-állítólag endorfint szabadít fel-, hanem sokkal több...a szeretet....amellyel elkészítették....ami benne van :)
,, Nem lehet jóságunk mércéje az,amit nem teszünk meg.Amit megtagadunk.Amit elutasítunk.Akit kirekesztünk.Az legyen a jóságunk mércéje,amit keblünkre ölelünk.Amit teremtünk.És akit befogadunk."- a tanulság a plébános prédikációja a húsvéti misén....az első olyan prédikáció, amit szabad akaratból mond.
A falu lakói azt hitték, hogy csak az kedves Isten számára,aki fegyelmezetten,önmegtartóztatóan él,hogy csak így lehetnek jó keresztények....megfeledkeztekJézus tanításáról ˝ mert amit eggyel tesztek a legkisebbek közül is, Velem teszitek.˝
Kedves kis történet, nagyon megfogott és amióta láttam jobb szeretnék lenni......
Egyszer volt, hol nem volt… időbe és helyre visz a történet, ahol a nyugalom inkább eseménytelenség, egy falu, ahol meg van tiltva minden, az emberek önmegtartóztató életet élnek,búsak,mogorvák és komorak.
,, Ha ebben a faluban élnél,akkor tudnád, mit várnak tőled."
A lányával céltalanul utazgató asszony,Vianne megjelenik a falucskában és beindulnak az események :) A nő csokoládéboltot nyit , amely édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek rejtett vágyait....mindezt Nagyböjtkor . A település polgármestere, Reynauld gróf ráerőszakolja sivár, szomorú életét a többi lakosra is. Mi több megtiltja nekik, hogy kipróbálják Vianne pralinéit, mert látja, hogy aki belekóstolt a csábításba, az elveszett az egyház számára. Előbb a megkeseredett szívűek menekülnek a csokoládéboltba, ahol önbizalommal és életerővel töltődve szövetkeznek a prűd szokások ellen.
Aki megkóstolja a csokoládét annak kezd átváltozni az élete....a forró csokoládé megolvasztja a lelküket.....persze itt nem a szó szoros értelemben vett csokoládé a fontos és a boldogsághormon,amit termel-állítólag endorfint szabadít fel-, hanem sokkal több...a szeretet....amellyel elkészítették....ami benne van :)
,, Nem lehet jóságunk mércéje az,amit nem teszünk meg.Amit megtagadunk.Amit elutasítunk.Akit kirekesztünk.Az legyen a jóságunk mércéje,amit keblünkre ölelünk.Amit teremtünk.És akit befogadunk."- a tanulság a plébános prédikációja a húsvéti misén....az első olyan prédikáció, amit szabad akaratból mond.
A falu lakói azt hitték, hogy csak az kedves Isten számára,aki fegyelmezetten,önmegtartóztatóan él,hogy csak így lehetnek jó keresztények....megfeledkeztekJézus tanításáról ˝ mert amit eggyel tesztek a legkisebbek közül is, Velem teszitek.˝
Kedves kis történet, nagyon megfogott és amióta láttam jobb szeretnék lenni......
2009. július 31., péntek
vers Zsuzsától:)
Rab Zsuzsa: Lehet
Hát még lehet? Mégis lehet?
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azértis, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet -
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,
elmondja majd istenem-istened.
2009. július 28., kedd
2009. július 26., vasárnap
...
- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé.
Meghal. És ha Ő nem lesz, én se leszek. Hogyan lehetnék én, ha ő nincsen...
József Attila: Az én ajándékom
A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.
Oly fényes az még, mint új lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gumilabdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.
Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,
Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az utcasárba akkor se taposd.
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az utcasárba akkor se taposd.
József Attila: Ülünk egymás mellett a padon
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.
A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.
A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.
A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
És írja meg, hogy nagyon hosszú volt a tél, de most már vége van, és a juhok is bárányoznak már, és... és írja meg, hogy én is várom már, hogy visszajöjjön onnét... és hogy... lehet, hogy ott minden sokkal szebb, mint itt, de itt most már tavasz van, ezt írja meg, hogy tavasz van, és... a virágokról írjon neki, meg a madarakról, meg hogy este... írja meg, hogy egy kis ökörszem fészket rakott a tűzifa között, és máshonnan kell vegyem a fát, és hogy már csak ő hiányzik egyedül... ezt írja meg, Birtalan bácsi. Hogy már csak ő hiányzik egyedül. (Wass Albert)
2009. július 20., hétfő
...
"Szeress egészen mellékesen és szelíden, kissé szórakozottan is, csak úgy, ahogy lélegzik, vagy ahogy egy keddi napon, mikor "nem történik semmi", él az ember. Már nem szeretem, amikor úgy szeretnek, mint egy operaelőadás második felvonásában, mikor az összes kürtök üvöltenek, a reflektorok a szivárvány minden színében játszanak, s a főszereplők ezer pengőt kapnak a mutatványért esténként. Szeress úgy, mint egy nem nagyon fontos magánügyet, figyelem nélkül. Akkor, talán, majd én is odafigyelek." - Márai Sándor
2009. július 4., szombat
the Secret-godolatok
"A titok válasz mindenre ami volt, ami van és ami valaha lesz"
Emerson
Mindent, ami az életedben történik, te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott magadhoz, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben, azt magadhoz vonzod. A bölcs emberek mindig is tudták ezt. Visszanyúlhatunk egészen a babiloniakhoz, akik ismerték a titkot. Emberek kis csoportjáról van szó, akik azóta is titokban irányítják a világ menetét.
Ha gondosan szemléljük a dolgokat, a titokkal kapcsolatban rájövünk, hogy agyunk ereje a figyelmünk hatalma, hétköznapi életünkben is mindenhol ott van. Csak ki kell nyitnunk a szemünket, és észrevenni azt. Látni majd, hogy a Vonzás Törvénye a társadalomban is működik. Ha észreveszed, hogy az, aki többnyire betegségekről beszél az beteg lesz. Látod, hogy az, aki többnyire gyarapodásról beszél, az gyarapszik. A Vonzás Törvénye nyilvánvaló, és mindenhol ott van, ha megérted, hogy miről is van szó. Olyan mintha egy mágnes lennél, ami gondolatokat, embereket, eseményeket, életstílust vonz magához. Sőt, minden, ami tapasztalatunk részét képezi a Vonzás Törvénye miatt van.
Emerson
Mindent, ami az életedben történik, te vonzottad az életedbe. És mindent az a kép vonzott magadhoz, amit a fejedben őrzöl. Amire gondolsz. Hiszen, bármi járjon is a fejedben, azt magadhoz vonzod. A bölcs emberek mindig is tudták ezt. Visszanyúlhatunk egészen a babiloniakhoz, akik ismerték a titkot. Emberek kis csoportjáról van szó, akik azóta is titokban irányítják a világ menetét.
Számomra a legegyszerűbb módja annak, hogy megértsem a Vonzás Törvényét, ha magamat egy mágnesként képzelem el. És tudom, hogy a mágnes magához vonzza a dolgokat. Egyszerűen fogalmazva, a Vonzás Törvénye kimondja, a hasonlók vonzzák egymást. Most valójában a gondolatok szintjéről beszélünk.
Emberként az a dolgunk, hogy azokhoz a gondolatokhoz ragaszkodjunk, amiket valójában szeretnénk, hogy tökéletesen tisztában legyünk azzal, mit is akarunk valójában, és ekkor felélesztjük az Univerzum egyik legerősebb törvényét: a Vonzás Törvényét.
Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk, és azt vonzzuk magunkhoz, amire a legtöbbet gondolunk. Ha a fejedben látod, akkor a kezedben kapod meg. És ezt az alapelvet három egyszerű szóban lehet összegezni: A gondolatok dolgokká lesznek.
Ez egy vonzásokra épülő Univerzum. Minden a vonzásról szól. A Vonzás Törvénye mindig működik. Ha hiszel benne és érted, ha nem. Mindig működik. Gondolhatsz a múltra, a jelenre, vagy a jövőre. Ha emlékszel valamire, megfigyelsz, vagy elképzelsz valamit, akkor a folyamat során egy gondolatot keltesz éltre és a Vonzás Törvénye, ami az Univerzum legerősebb törvénye, válaszolni fog a gondolatodra.Ha gondosan szemléljük a dolgokat, a titokkal kapcsolatban rájövünk, hogy agyunk ereje a figyelmünk hatalma, hétköznapi életünkben is mindenhol ott van. Csak ki kell nyitnunk a szemünket, és észrevenni azt. Látni majd, hogy a Vonzás Törvénye a társadalomban is működik. Ha észreveszed, hogy az, aki többnyire betegségekről beszél az beteg lesz. Látod, hogy az, aki többnyire gyarapodásról beszél, az gyarapszik. A Vonzás Törvénye nyilvánvaló, és mindenhol ott van, ha megérted, hogy miről is van szó. Olyan mintha egy mágnes lennél, ami gondolatokat, embereket, eseményeket, életstílust vonz magához. Sőt, minden, ami tapasztalatunk részét képezi a Vonzás Törvénye miatt van.
Minden, ami körbevesz most az életedben, beleértve azokat a dolgokat, amikre most panaszkodsz, te vonzottad magadhoz. Tudom, hogy ez első hallásra olyan dolog, amit legszívesebben meg sem hallanál. Azonnal azt mondod: "Nem én vonzottam magamhoz az autóbalesetet, nem én vonzottam magamhoz azt a bizonyos ügyfelet, nem én vonzottam magamhoz, az adósságot. Nem én vonzottam...azt a bármit, ami miatt panaszkodom." Én pedig azért vagyok most itt, hogy némileg felbosszantsalak és elmondjam "De igen, Te vonzottad magadhoz"!
És ez a legkeményebb tény, amit el kell fogadnod. De ha elfogadtad, az életed megváltozik. Ez a nagy, általános titok része. Legtöbbünk tudatosság nélkül vonzza a dolgokat. Azt hisszük, hogy nincs hatásunk rá, gondolataink, érzéseink automata üzemmódban vannak, és így minden esemény a tudatosság szintjén ér el minket. Ha most hallod ezeket először, úgy érezheted: "Jujujj, akkor most ellenőriznem kell a gondolataimat?... Ez elég nagy erőfeszítésbe kerülhet!" Eleinte valóban így fest a dolog, de a kaland csak itt kezdődik.
Jó napok, rossz napok, a gazdag gazdagszik, a szegény szegényedik. Mindez attól függ, hogy az ember a legtöbbet mire gondol, s a legtöbbször mit érez. Most, azonnal elkezdheted egészségesnek és eredményesnek érezni magad. Érezheted a szeretetet, ami körbevesz; még akkor is, ha valójában nincs is ott. És ekkor az történik, hogy az Univerzum igazodik az általad énekelt dal természetéhez. Az Univerzum igazodni fog a belső érzésed természetéhez és megnyilvánul, mert úgy érzel, ahogy.2009. július 3., péntek
Egy szép napon rájövök, hogy az élet már csak ilyen: nincs értelme és nem változik. És belenyugszom. (Coelho)
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam. (Coelho)
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem. (Coelho)
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért. (Coelho)
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább.
Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok. (Coelho)
Nem vagyok különleges, egy hétköznapi ember, hétköznapi gondolatokkal. Egyszerű életet éltem, nem állítottak nekem szobrot, a nevem hamarosan a feledés homályába vész, de egy tekintetben sokkal szerencsésebbnek mondhatom magam, mint bárki más: egész szívemmel és lelkemmel szerettem valaki, és nekem ez bőven elég. (The Notebook)
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik. (Coelho)
Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. (Muller)
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy. (Marai)
Ott ült a padon, könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar, amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulett kerék forog? Ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? Ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el? (Stephen King)
Amikor az ember boldog nincs kedve az irashoz....erthetetlen...mert sokkal jobb lenne a szep napokat,boldog perceket vissza olvasni, mint ezt ...ezt a....
2009. július 1., szerda
az enyem...
Faludy György
Tanuld meg ezt a versemet!
Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó –
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed –
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó –
memóriádból szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed –
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
2009. május 9., szombat
2009. április 14., kedd
Cinka búcsúlevele
,,Itthon vagyok. Újra. Alig hiszem el. A háború annyi mindent megváltoztatott és tönkre tett. Városokat, családokat, embereket, egy egész világot. Engem is megváltoztatott. Az elmúlt hat év alatt megkeményedtek a vonásaim, már nem érzek örömöt a szívemben, már nem látok jót semmiben, a kezem már nem olyan puha mint régen, már nincs bennem semmi báj, már nincs bennem a semmi csak komorság. Tönkre tett engem a sok hulla és sebesült látványa, a sok szenvedés és nyomor, a romba dőlt házak és életek, s az árván maradt gyerekek és a szeretteiket gyászolók látványa. Csak egy valami tartotta bennem azt a maradék kis élet erőt ami megmaradt nekem, hogy újra láthassam azt aki oly fontos nekem. Aki miatt minden nap éreztem, hogy érdemes életben maradnom.
Már alig vártam, hogy végre befusson a vonat. Hát eljött ez a perc is. Mikor megérkeztem Budapestre, sajnálattal láttam a velem szembejövő emberek arcán a háború nyomait. A szenvedés itt is jelen van, senki sem olyan boldog mint régen, senkiben nincs már öröm, csak a megkönnyebbülés, hogy sikerült valahogy túlélniük.
Meglátogattam azt a helyet ahol régen laktunk. Fájdalom öntötte el szívemet mikor láttam, hogy a házat lerombolták. Az a sok évnyi boldogság, s az a sok szép emlék mind oda veszett. Nem maradt belőle semmi csak törmelék és hamu. Míg távol voltam minden megváltozott. A szomszédok egy része utcára került, másik része elmenekült a háború elől és többen meghaltak. Ám akit a legjobban sajnáltam az Terka néni volt. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy megtudjam, elhunyt. Terka néni a velünk szemközti házban lakott, mindig szívesen jártam hozzá segíteni a házi munkában, vagy csak egyszerűen beszélgetni. Mindig sütött nekem sütit, én meg mindig bevásároltam helyette. Olyan volt mintha az anyám lett volna. A legmegértőbb ember akit valaha is ismertem. Nem is szívesen hagytam itt őt. Nagyon öreg volt szegény, féltettem őt. Nem akartam, hogy baja essen, így egy barátnőmre bíztam. Együtt is érte őket a végzet... Aztán rátaláltam a testvéremre. Lujza várandós lett Elektől. Az a sok esztendő úgy megviselte őket, mégis, hogy szeretik egymást még mindig. Nem számít nekik a pénz, sem az, hogy lassan nincs hol lakniuk olyan szegények lettek az évek során. Nekik csak egy valami számít, hogy együtt lehessenek. Nagyon szép is az ő szerelmük, ritka az ilyen két drága kincs, akik ilyen kitartóak és ilyen hűségesek egymáshoz. Mindenben segítik egymást. Támaszt nyújt az egyik a másiknak. Bár nincs pénz a háznál ők mégis küzdenek, hogy együtt élhessenek, hogy felnevelhessék jövendőbeli gyermeküket. Elek most is épp munkát keres, Lujza meg takarítást vállalt egy gazdagabb családnál. Épp csak annyira jussa, hogy meglegyen nekik a minden napi betevő falat. Én is segítek nekik anyagilag. Azt a kis pluszt ami megmaradt oda adtam nekik. Nem sok, de ezzel is segítem őket, mégis csak a testvérem. Az egyik legfontosabb ember az életemben. Nagyon hiányzott már, én mégis Sándorhoz jöttem vissza. Hát meg is kerestem őt. Bevallom nem volt egyszerű mivel elköltöztek. Mikor megismertem az apjával élt, ő vett fel a házhoz cselédnek. Akkoriban nem volt más munka lehetőségem. Igaz mindezek mellett ápolónőként dolgoztam, de abból csak a lakbért tudtam fizetni, ételre már nem maradt szinte semmi. Így muszáj volt még egy állás. De nem is bántam, mindig kedvesek voltak hozzám, együtt ebédelhettem és vacsorázhattam velük. Volt, hogy még akkor is ott voltam mikor már rég lejárt a munka időm, mindig hosszasan beszélgettünk az apjával. Mindig nagyon kedves volt hozzám, azt mondta olyan mintha a családjukhoz tartoznék. Talán ezért nem is bánta, mikor a fiával elkezdtünk szimpatizálni. Sőt ő mondta neki, hogy vigyen el engem vacsorázni. El is vitt, csodálatos este volt. Lágy zene szólt, vidám kis egyszerű fények világítottak meg minket és a legjobb bort ittuk amit eddigi életemben bármikor. Aztán egyre többször vitt vacsorázni. Majd a szimpatizálásból szerelem lett és a szerelemből élettárs. A legodaadóbban szeretett mint előtte bárki is tehette volna. Ő volt, és még most is ő az első férfi az életemben akit valaha szerettem. Egyik nap aztán oda lépett hozzám és megkérdezte lennék e a felesége. Igennel válaszoltam neki és hihetetlenül boldog voltam. Életem egyik legszebb perce volt ez. Akkor úgy éreztem, hogy végre lesz saját életem és ráadásul azzal az emberrel akit először engedtem magamhoz igazán közel, akitől megkaptam életem első csókját és akit a szívemből szerethettem. Rohantam is Terka nénihez mesélni, s ő megígérte, hogy ezentúl is mindenben támogat majd, csak azért néha látogassam meg őt. Istenem, hogy én milyen boldog voltam akkor. Aztán jött a tervezgetés, hogy mikor lesz az esküvő, hogy hol tartsuk, kik jöjjenek, meg ilyesmi. Mindketten úgy éreztük, hogy most már semmi nem állhat közénk, hogy semmi nem ronthatja el a boldogságunkat. Aztán pár hónap múlva beharangozták a háború közeledtét. Majd pár hét elteltével jött a levél, hogy szükség van ápolónőre a fronton és haladéktalanul induljak el otthonról. Abban a percben egy világ omlott össze bennem. Mindent és mindenkit aki fontos ott kellett hagynom, hogy segíthessek a háborúban. Borzasztóan nehéz volt az indulás. Még pár napig maradhattam, de nem sokára mennem kellett. Fájdalmasan vettem búcsút mindenkitől. Aztán hat év elteltével újra itt vagyok. S most úgy érzem mintha kitépték volna a szívemet. Sándor megnősült és gyerekei lettek. Mutatott nekem egy levelet amiben az állt, hogy megtalálták a holttestemet. Azt mondta, hogy nagyon sokáig nem állt talpra a hír után. Hogy csak hálni járt belé a lélek, de talpra kellett állnia, mert az apja beteg lett és ápolnia kellett őt. Később az apja kívánságára meg kellett nősülnie. Ez volt az ő utolsó kívánsága halála előtt. Így hát Sándor engedelmeskedett az apai kérésnek és családot alapított. Azt mondta sajnálja, hogy így történt, bár ösztönei azt súgták, hogy még élek, ő mégis megnősült. Aztán kérdeztem a levelekről amiket küldtem neki. Azt mondta nem kapta meg őket, hisz akkor nem így lenne most és, hogy nagyon sajnálja a dolgot. Aztán még beszéltünk egy keveset és végül búcsút vettünk egymástól.
Haza jöttem és mindez hiába. Terka néni és a barátnőm halott, Sándornak családja van, én meg elvesztettem mindazt ami eddig éltetett. Csak a nővéremék boldogsága tölt egy csöppnyi örömöt a szívembe, de mégis fáj, hogy anyagilag tönkre mentek. Már úgy érzem soha nem leszek boldog. Ki halt belőlem minden boldogság. A háború sokkal jobban megviselt mint gondoltam. Az a sok nyomorúságos év, küzdeni azért, hogy életben maradj és mások életéért. Küzdeni azért, hogy ne menj tönkre, s hogy bírjad lelkileg. Még ha a karjaidban százan is halnak meg.
Bírtam én, de már nem bírom tovább. Elvesztettem mindent amit kaptam, vagy amit kaphattam volna az élettől. Sándor szeretete egy ajándék volt, ami egyszerre örökre elveszett a múltban. Most már nincs miért maradnom. Most már nincs kiért maradnom. Így hát búcsúzom. Szerettelek, hát hiába.
A te Cinkád.
Már alig vártam, hogy végre befusson a vonat. Hát eljött ez a perc is. Mikor megérkeztem Budapestre, sajnálattal láttam a velem szembejövő emberek arcán a háború nyomait. A szenvedés itt is jelen van, senki sem olyan boldog mint régen, senkiben nincs már öröm, csak a megkönnyebbülés, hogy sikerült valahogy túlélniük.
Meglátogattam azt a helyet ahol régen laktunk. Fájdalom öntötte el szívemet mikor láttam, hogy a házat lerombolták. Az a sok évnyi boldogság, s az a sok szép emlék mind oda veszett. Nem maradt belőle semmi csak törmelék és hamu. Míg távol voltam minden megváltozott. A szomszédok egy része utcára került, másik része elmenekült a háború elől és többen meghaltak. Ám akit a legjobban sajnáltam az Terka néni volt. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy megtudjam, elhunyt. Terka néni a velünk szemközti házban lakott, mindig szívesen jártam hozzá segíteni a házi munkában, vagy csak egyszerűen beszélgetni. Mindig sütött nekem sütit, én meg mindig bevásároltam helyette. Olyan volt mintha az anyám lett volna. A legmegértőbb ember akit valaha is ismertem. Nem is szívesen hagytam itt őt. Nagyon öreg volt szegény, féltettem őt. Nem akartam, hogy baja essen, így egy barátnőmre bíztam. Együtt is érte őket a végzet... Aztán rátaláltam a testvéremre. Lujza várandós lett Elektől. Az a sok esztendő úgy megviselte őket, mégis, hogy szeretik egymást még mindig. Nem számít nekik a pénz, sem az, hogy lassan nincs hol lakniuk olyan szegények lettek az évek során. Nekik csak egy valami számít, hogy együtt lehessenek. Nagyon szép is az ő szerelmük, ritka az ilyen két drága kincs, akik ilyen kitartóak és ilyen hűségesek egymáshoz. Mindenben segítik egymást. Támaszt nyújt az egyik a másiknak. Bár nincs pénz a háznál ők mégis küzdenek, hogy együtt élhessenek, hogy felnevelhessék jövendőbeli gyermeküket. Elek most is épp munkát keres, Lujza meg takarítást vállalt egy gazdagabb családnál. Épp csak annyira jussa, hogy meglegyen nekik a minden napi betevő falat. Én is segítek nekik anyagilag. Azt a kis pluszt ami megmaradt oda adtam nekik. Nem sok, de ezzel is segítem őket, mégis csak a testvérem. Az egyik legfontosabb ember az életemben. Nagyon hiányzott már, én mégis Sándorhoz jöttem vissza. Hát meg is kerestem őt. Bevallom nem volt egyszerű mivel elköltöztek. Mikor megismertem az apjával élt, ő vett fel a házhoz cselédnek. Akkoriban nem volt más munka lehetőségem. Igaz mindezek mellett ápolónőként dolgoztam, de abból csak a lakbért tudtam fizetni, ételre már nem maradt szinte semmi. Így muszáj volt még egy állás. De nem is bántam, mindig kedvesek voltak hozzám, együtt ebédelhettem és vacsorázhattam velük. Volt, hogy még akkor is ott voltam mikor már rég lejárt a munka időm, mindig hosszasan beszélgettünk az apjával. Mindig nagyon kedves volt hozzám, azt mondta olyan mintha a családjukhoz tartoznék. Talán ezért nem is bánta, mikor a fiával elkezdtünk szimpatizálni. Sőt ő mondta neki, hogy vigyen el engem vacsorázni. El is vitt, csodálatos este volt. Lágy zene szólt, vidám kis egyszerű fények világítottak meg minket és a legjobb bort ittuk amit eddigi életemben bármikor. Aztán egyre többször vitt vacsorázni. Majd a szimpatizálásból szerelem lett és a szerelemből élettárs. A legodaadóbban szeretett mint előtte bárki is tehette volna. Ő volt, és még most is ő az első férfi az életemben akit valaha szerettem. Egyik nap aztán oda lépett hozzám és megkérdezte lennék e a felesége. Igennel válaszoltam neki és hihetetlenül boldog voltam. Életem egyik legszebb perce volt ez. Akkor úgy éreztem, hogy végre lesz saját életem és ráadásul azzal az emberrel akit először engedtem magamhoz igazán közel, akitől megkaptam életem első csókját és akit a szívemből szerethettem. Rohantam is Terka nénihez mesélni, s ő megígérte, hogy ezentúl is mindenben támogat majd, csak azért néha látogassam meg őt. Istenem, hogy én milyen boldog voltam akkor. Aztán jött a tervezgetés, hogy mikor lesz az esküvő, hogy hol tartsuk, kik jöjjenek, meg ilyesmi. Mindketten úgy éreztük, hogy most már semmi nem állhat közénk, hogy semmi nem ronthatja el a boldogságunkat. Aztán pár hónap múlva beharangozták a háború közeledtét. Majd pár hét elteltével jött a levél, hogy szükség van ápolónőre a fronton és haladéktalanul induljak el otthonról. Abban a percben egy világ omlott össze bennem. Mindent és mindenkit aki fontos ott kellett hagynom, hogy segíthessek a háborúban. Borzasztóan nehéz volt az indulás. Még pár napig maradhattam, de nem sokára mennem kellett. Fájdalmasan vettem búcsút mindenkitől. Aztán hat év elteltével újra itt vagyok. S most úgy érzem mintha kitépték volna a szívemet. Sándor megnősült és gyerekei lettek. Mutatott nekem egy levelet amiben az állt, hogy megtalálták a holttestemet. Azt mondta, hogy nagyon sokáig nem állt talpra a hír után. Hogy csak hálni járt belé a lélek, de talpra kellett állnia, mert az apja beteg lett és ápolnia kellett őt. Később az apja kívánságára meg kellett nősülnie. Ez volt az ő utolsó kívánsága halála előtt. Így hát Sándor engedelmeskedett az apai kérésnek és családot alapított. Azt mondta sajnálja, hogy így történt, bár ösztönei azt súgták, hogy még élek, ő mégis megnősült. Aztán kérdeztem a levelekről amiket küldtem neki. Azt mondta nem kapta meg őket, hisz akkor nem így lenne most és, hogy nagyon sajnálja a dolgot. Aztán még beszéltünk egy keveset és végül búcsút vettünk egymástól.
Haza jöttem és mindez hiába. Terka néni és a barátnőm halott, Sándornak családja van, én meg elvesztettem mindazt ami eddig éltetett. Csak a nővéremék boldogsága tölt egy csöppnyi örömöt a szívembe, de mégis fáj, hogy anyagilag tönkre mentek. Már úgy érzem soha nem leszek boldog. Ki halt belőlem minden boldogság. A háború sokkal jobban megviselt mint gondoltam. Az a sok nyomorúságos év, küzdeni azért, hogy életben maradj és mások életéért. Küzdeni azért, hogy ne menj tönkre, s hogy bírjad lelkileg. Még ha a karjaidban százan is halnak meg.
Bírtam én, de már nem bírom tovább. Elvesztettem mindent amit kaptam, vagy amit kaphattam volna az élettől. Sándor szeretete egy ajándék volt, ami egyszerre örökre elveszett a múltban. Most már nincs miért maradnom. Most már nincs kiért maradnom. Így hát búcsúzom. Szerettelek, hát hiába.
A te Cinkád.
2009. március 22., vasárnap
Szerelem?
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
2009. február 21., szombat
2009. február 17., kedd
könyvajanló
Már majdnem az összes Coelho könyvet kiolvastam,de valami okból kifolyólag a ,,Veronikást" latolgattam...mikor el akartam olvasni,nem találtam,mikor megtaláltam,akkor nem volt időm. A tegnap megtörtént...talán nemhiába csak most kaptam meg,lehet ha régebb olvasom,nem fog meg ennyire. A teljes cím: Veronika meg akar halni. Gondolom már nagyon sokan olvasták,vagy legalábbis hallottak róla :)
Veronika egy 24 éves szlovén lány,akinek látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család,menő állás,jó kis bulik....de valami létfontosságú dolog azonban hiányzik az életéből...ezért úgy dönt, hogy öngyilkos lesz. „Az egyik ok: minden olyan egyforma és kiszámítható az életében, és tudta, hogy ha véget ér a fiatalság, jön majd a hanyatlás: az öregedés visszavonhatatlan jelei, a betegségek, a magány. Nem volt értelme tovább élni. A másik ok filozófiai természetű volt: (…) olvasott újságot, nézett tévét, jól tudta, mi folyik a világban. Látta, hogy minden egyre rosszabb, ő pedig nem tehet ez ellen semmit – ezért teljesen haszontalannak érezte magát.”
De öngyilkossága nem sikerül,egy elmegyógyintézetben ébred,ahol orvosa közli, hogy csupán napjai vannak hátra. Mire lehet elég ez a néhány nap? Veronika új barátokat talál a szanatóriumban, megismeri azok sorsát: „Bolond az, ki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.”
Először éli át a valódi gyűlöletet, zokog teljes szívéből, pofoz fel valakit csak azért, mert megsértette. Megismeri a benne lakozó többi Veronikát, kiknek kiléte ez idáig ismeretlen volt számára. Újra élni szeretne, beszélgetni a gesztenyét áruló idős hölggyel, lakásának ablakából a ljubljanai főteret nézni, rámosolyogni a szembejövő férfiakra, felfedezni az élet azon csodáit, amiket eddig elszalasztott azzal, hogy egy kiszámolt, pontosan időzített életbe zárta magát.
Új vágyakat fedez fel magában,elkezdi kutatni valódi Énjét.az ami valóban ő,s nem amit csináltak belőle.
Megtalálja a szerelmet egy skizofrén fiúban,Eduardban.
„Lehet túl korai,lehet, hogy túl késő,de most én is ki akarom mondani,ahogy te is kimondtad: szeretlek.Nem muszály elhinned,lehet,hogy butaság,és az is lehet,hogy csak képzelődöm."
„A világ olyan,amilyennek látjuk (...), mégis vannak dolgok,amik változatlanok,és nem számít, honnan nézzük őket,mert mindig ugyanazok-és minden ember száméra értékesek. Ilyen a szerelem,például."
Ezzel pedig leomlik a fal, amit Veronika egész életében akaratlanul is, de maga köré épített a világ ellen. Most kezd el élni, ám a Halál csendes alattomossággal még mindig ott lebeg a nő felett.
Hogy végződhet egy történet, ami épp csak elkezdődött? A vége is nagyon nagy fordulatot vesz,kiderül, hogy a pszichiáter hogy kísérletezik Veronikán...de ezt már nem árulom el......lehet ha van aki még nem olvasta és kedvet kapott hozzá :)
„Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben."
De öngyilkossága nem sikerül,egy elmegyógyintézetben ébred,ahol orvosa közli, hogy csupán napjai vannak hátra. Mire lehet elég ez a néhány nap? Veronika új barátokat talál a szanatóriumban, megismeri azok sorsát: „Bolond az, ki nem képes kifejezni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek.”
Először éli át a valódi gyűlöletet, zokog teljes szívéből, pofoz fel valakit csak azért, mert megsértette. Megismeri a benne lakozó többi Veronikát, kiknek kiléte ez idáig ismeretlen volt számára. Újra élni szeretne, beszélgetni a gesztenyét áruló idős hölggyel, lakásának ablakából a ljubljanai főteret nézni, rámosolyogni a szembejövő férfiakra, felfedezni az élet azon csodáit, amiket eddig elszalasztott azzal, hogy egy kiszámolt, pontosan időzített életbe zárta magát.
Új vágyakat fedez fel magában,elkezdi kutatni valódi Énjét.az ami valóban ő,s nem amit csináltak belőle.
Megtalálja a szerelmet egy skizofrén fiúban,Eduardban.
„Lehet túl korai,lehet, hogy túl késő,de most én is ki akarom mondani,ahogy te is kimondtad: szeretlek.Nem muszály elhinned,lehet,hogy butaság,és az is lehet,hogy csak képzelődöm."
„A világ olyan,amilyennek látjuk (...), mégis vannak dolgok,amik változatlanok,és nem számít, honnan nézzük őket,mert mindig ugyanazok-és minden ember száméra értékesek. Ilyen a szerelem,például."
Ezzel pedig leomlik a fal, amit Veronika egész életében akaratlanul is, de maga köré épített a világ ellen. Most kezd el élni, ám a Halál csendes alattomossággal még mindig ott lebeg a nő felett.
Hogy végződhet egy történet, ami épp csak elkezdődött? A vége is nagyon nagy fordulatot vesz,kiderül, hogy a pszichiáter hogy kísérletezik Veronikán...de ezt már nem árulom el......lehet ha van aki még nem olvasta és kedvet kapott hozzá :)
„Hiszen valóban minden nap csoda, ha belegondolunk, mennyi minden történhet velünk törékeny kis életünkben."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
